Na, mit szóltok? Elég szorgalmas volt az Anyukám?
Bepótolta az egész októbert. Most már csak pár nap és utolérjük magunkat.
Kezdjük is elsejével.
Borongós vasárnap reggelre ébredtünk. Csodák csodájára Apa már nyolckor talpon volt.
Hamar kiderült a korai kelés oka.
Gombázni készültek Petivel!
Engedélyeztük is gyorsan Neki az indulást, de megígértettük vele, hogy siet hozzánk haza.
Délelőtt Anyával sokat játszottunk, és vártuk Apát.
Mivel még egy órakor sem volt itthon, Anya felhívta, és hazarendelte, mert már nagyon hiányoltam!
Aztán egész délután hármasban pihiztünk...
Hétfőn jött a szokásos délelőtti séta.
Képzeljétek, találkoztunk Zsolna babával. Végre láttuk! Már nagyon kíváncsi voltam rá.
Nagyon kis cuki bébi. Bár sapi volt rajta, de állítólag nagyon nagy szöszi haja van!
Délután is csavarogtunk! Gondolom ezen nem csodálkoztok!
Coci Szilvihez is benéztünk. Rápróbált a kis buksimra legalább három vicces sapkát. Bevallom őszintén, nem nagyon élvezetem.
Este aztán a szokásos menetrend következett. Nem fogjátok elhinni, de már legalább egy hete nem sírok a fürdésnél!!! Ugye milyen ügyes vagyok?
November 3. kedd
Apának ma csak a délelőtti edzésre kellett mennie! Megígérte, hogy délután kettesben fogunk sétálni! Boldog voltam, mert kitaláltam valami vicceset!
Fél kettőkor megkajáltam, aztán Anya felöltöztetett a sétához.
Kaptunk az útra egy kis tejet, nehogy meglepetés érje Apát. Anyának sem árultam el, hogy mire készülök.
Elindultunk a városba!
Már majdnem beértünk, amikor felébredtem. Apa megitatta velem az összes tejet, addig csendben voltam. De amikor elfogyott óriási műsorba kezdtem!
Sírtam, és sírtam, és sírtam...
Vicces volt, ahogy Apuci kezdte megunni a balhét!
Sürgősen odarendelte Anyát kocsival. Amikor Anya odaért, úgy gondoltam elég a tréfából, és abbahagytam!!! Már másodszor szivattam meg Apát. He-he-he!
Negyedikén aztán nagy napra ébredtem!
Aznap volt a névnapom. Az első, a legelső!
Elsőként a szüleim köszöntöttek!
Aztán mentünk a fűzfői nagyszülőkhöz.
Az ajándékra valót már előre megkaptam(fotósra költjük). Köszönöm szépen! Sok puszival és virággal köszöntöttek!
Szép piros virágot kaptam a Papától! Nagyon tetszett!!!
Fincsi töltött csirke volt az ebéd! Ebéd után aztán megint hamar sátrat bontottunk, mert Apának edzése vlot.
Mikor hazaért, én épp a szőnyegemen játszottam!
Azt mondta, hogy öltözzek, mert megyünk ajándékot vásárolni!
Nekem több se kellett, nagyon örültem. Vigyorogtam, mint a tejbetök.
Izgultam, hogy vajon választhatok-e én valami játékot.
Sokfélét megmutogatott Apa a boltban, és egy nagyon szép, színes kockát választottam, ami csörög, zenél, tükör van rajta és iszonyúan finom puha!
Nagyon tetszik!
Köszi Anya, köszi Apa!
Csütörtökön aztán még egy ajándékot kaptam!
Micimackós puzzle szőnyeget, amiből még kockát is lehet varázsolni!
Nagyon klassz!
Ebéd után a Samu fiúkra vigyáztunk!
Petikének nem sok humora volt tanulni, Andriskának meg már kész volt leckéje.
Egyszer aztán megérkeztek a bozsoki Mamáék is hozzám.
Hamar kikönyörögtem a dajkálást. Rafkós kis csajszi vagyok ám én!
Na tényleg elérkeztünk a mai naphoz. Most már megpróbálunk minden este jelentkezni.
Szóval a mai nap!
Mielőtt elindultunk volna sétálni, Apa megijesztett.
Anyának mondta, hogy fenéken billenti,mert nem talált magának zoknit. Annyira furi hangon szólt, hogy a frászt hozta rám.
Annyira zokogtam, hogy alig tudott Anya megvígasztalni. Hiába mondta, hogy Apa csak viccel, én komolyan vettem. Mondta is Apa Anyának, hogy szép kis testőrt fogadott maga mellé!
Hát ez van! A cicin aztán megnyugodtam, úgyhogy indulhattunk is sétálni.
Ilyent még biztos nem hallottatok!
Apa bement a pékségbe kenyeret venni, de nem kapott!
Azért nem volt kenyér, mert elaludt a pék! Komolyan mondom, aludt a pék! Délelőtt 11-kor!
Azt hittem ilyen csak a mesékben van!
Délután Apának edzése volt, mi pedig itthon tanyáztuk!
Meghívtuk vacsira a Barackos Attilát meg a barátnőjét, mert sokat segítettek ma Anyáéknak.
Vacsi közben aztán bejelentkezett Végh Zoli!
Apa elment érte, mert a csapattal Siófokon voltak egy szállodában.
Most találkoztam Viki és Domó Apukájával először.
Hamar megbarátkoztam Vele, jópofa fickó!
Még meg is dajkálta a popsimat.
Most már lassan búcsúzom Tőletek, mert már Anya is nagyon álmos!
Szép álmokat mindenkinek!
Nina
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése