Október 10. szombat
Reggel, amikor felkeltem Anyának akadt egy kis dolga, Apa meg természetesen ment edzésre.
Még jó, hogy itt aludt a Jessi, és vigyázott rám, míg Anya elintézte a teendőit.
Délben jól bekajcsiztam, aztán irány az álomvilág, mert délután randim volt a Mamával meg a Papával a Tojásfesztiválon.
Ginával is megbeszéltük, hogy ott talizunk.
Mire a Mókus odaért, mi már jó nagyot csavarogtunk.
Megkerestük az arcfestő nénit, mert Ginának Apa megígérte, hogy kifestik a pofiját, úgy mint tavaly.
Mikor már teljes volt a létszám, mentünk is a nénihez, és egy "félelmetes oroszlánt" csinált Ginából.Majd Anya felteszi a képeket Róla.
Egész délután sétáltunk. Jól elfáradtunk, aztán irány haza.
Fürdés után vendégem érkezett. Mogyi elhozta hozzánk az Anyukáját.
Nagyon tetszettem Áginak, de hamar álmos lettem, és el is aludtam.
Október 11. vasárnap
Délelőtt meglátogattuk a fűzfői Mamáékat.Főztek nekünk finom ebédet.
Apa már 11-kor ebédelt, mert 3-kor meccse volt.
Míg Anyáék kajáltak, addig a Mami dajkálta a popsimat. Jó helyem volt nagyon, de hamar indulnunk kellett haza Apa miatt...
Fél három körül aztán megérkezett Gábor. A pályán találkoztunk, aztán megnéztük a meccset. Azaz Anyáék nézték, én meg szundítottam egyet a friss levegőn.
A meccs után megkerestük Juditkát, mert már alig várta, hogy olyankor találkozzon velem, amikor nem alszok. Hát most nem aludtam, sőt jól betermeltem a pelusomba, de így is vidáman cserélte ki a pelenkámat. Utána aztán a szokásos menetrend következett.
Otthon fürdés, evés, aztán alvás!
Október 12. hétfő
Sajnos nagyon csúnya reggelre ébredtem. Szakadt az eső, fújt a szél, és nagyon hideg volt.
Azon gondolkodtam hogy ilyen hidegben hogyan megyünk Noémihez, de Anya jól beöltöztetett,aztán indulás!
Ha már megígértük, akkor menni kell, mert nagyon várt már ránk.
Vittünk Neki ajándékot is. Egy ugyanolyan csizmát vett Anya Nonókának, amilyent én kaptam Anikótól.
Egyencsizmink lesz a hideg időkre! Hurrá!!
Meg valami kis ruhát, meg egy pihe-puha elefántos rongyit vittünk még a barátnőmnek.
Képzeljétek már majdnem akkora mint én! Sietnem kell, nehogy leelőzzön a növésben.
Este endedélyezték a szüleim, hogy velük aludjak a nagy ágyban, mert nagyon hideg lett!
Élveztem a helyzetet, mindketten az ágy legszélén tanyáztak, nekem meg hatalmas helyem volt!
Jót aludtam!(azóta sem éjszakáztam velük, csak reggel maradhatok mellettük, de sebaj!)
Október 13. kedd
Ismét viharos napra ébredtünk. Anyának el kellett mennie a bankba, és Apával maradtunk kettesben. Mielőtt Anya elindult, megetetett .Gondolta jól elleszünk Apucival, de hát kb 20 percig bírtam. Rázendítettem a sírásra, nem hagytam magam megvígasztalni. Hiába sétált velem, hiába puszilgatott, hiába adott inni, én egyre jobban sírtam. Hívta is Anyát, hogy azonnal induljon, mert balhé van.
Tündi és Andriska viszont előbb érkezett, mint Anya.
Sikerült is egy picit megvígasztalnia, de amint Anya belépett a házba, azonnal rázendítettem. Nem tehetek róla, nagyon hiányzott!!
Délután aztán már nem engedtem sehova...
Este felé megérkeztek Keresztpapáék a kutyusukkal. Aranyos kis vakarcs volt, de inkább csak messziről vettem szemügyre. Nem sokáig maradtak, mert a kis tacsi is fáradt volt már.
Én is füdéshez készülődtem, amiokr Anya pucéran még játszott velem a szőnyegemen.
Ennek aztán nem lett jó vége, odapisiltem...
Nagyon hiányzott a friss levegő, de hát hatalmas vihar volt, így a házba kényszerültünk.
Hamar el is fáradtam estére, így jó korán elaludtam.
Anya viszont most lett nagyon álmos, úgyhogy majd holnap folytatja. Remélem még pár nap, és bepótoljuk a lemaradásunkat.
Szép álmokat mindenkinek!
Zsaninak is jó éjszakát! Nemsokára mesélem, hogy mi történt velem és Malackával ma reggel!
Zsani ugye Te már tudod?
Puszi
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)

Igen Nina baba én már tudom milyen ügyes voltál!:) Puszi Neked
VálaszTörlésZsani voltam:) csak öcsi nevében küldte el:)
VálaszTörlés